Jobs – Gondolkozz másképp

Steve Jobs, az Apple alapítója és elnöke a számítástechnika egyik megújítójaként vonult be az iparág történetébe és a köztudatba. A róla készült életrajzi filmben Ashton Kutcher megformálásában követhetjük nyomon pályafutásának főbb állomásait, a sikereket, a bukást és a nagy visszatérést.

Én sose szerettem az Apple termékeit, leginkább azért mert a termékek tudása és ára között hatalmas szakadékot véltem felfedezni. Úgy gondoltam, hogy az egész semmi másról nem szól mint a minél több profit megszerzéséről.

Aztán megnéztem ezt a filmet, és rádöbbentem, hogy Jobsnak sose a pénz volt a fontos, hanem van benne valami tűz, ami életre keltette magát az Applet és e nélkül a tűz nélkül az egész elillan.

Megértettem, hogy e tűz nélkül az ember soha sem lehet sikeres semmiben, mert ez a tűz az, ami addig hajtja az egyént amíg véghez nem viszi az ötletét.

Érdemes megnézni a filmet, megdöbbentő, hogy az ember előrelépéséhez mekkora kitartásra, akaraterőre, hitre van szükség. Azt hiszem az emberek e dolgok hiánya miatt nem mernek belevágni nagy dolgokba, temetik el az álmaikat.

Link

Tara Westover – A tanult lány

Tara Westover tizenhét évesen tette be először a lábát iskolai osztályterembe. Előtte Idaho hegyei között, a társadalomtól szinte teljesen elzárkózva élt szüleivel, akik állandóan a világvégére készültek. Tara minden nyáron gyógynövényfőzeteket készített könnyen befolyásolható anyjával, aki a környék bábája és füvesasszonya volt, télen pedig az egyre furcsábban viselkedő apja mellett dolgozott egy roncstelepen. A lányt soha nem látta orvos vagy védőnő, a vágásokat, agyrázkódásokat, de még a robbanásból származó égési sérüléseket is az otthoni gyógynövényekkel kezelték. A sokgyerekes család annyira elszigetelődött az intézményes társadalomtól, hogy nem volt senki, aki biztosíthatta volna az iskolázatlan gyerekeknek a megfelelő oktatást.
A hegyen túli világ elérhetetlennek tűnt Tara számára. Ám egyik fiútestvére annyit mesélt neki a főiskolai élményeiről, hogy a kíváncsi lány elhatározta, ő is kipróbálja ezt az újfajta életet. Önerőből tanulni kezdett, magát képezve tett sikeres felvételi vizsgát, és hatalmas tudásvágya eljuttatta őt még az óceánon túlra is. 
A tanult lány felejthetetlen emlékirat egy fiatal, iskolázatlan lányról, aki hátat fordítva különc családjának útnak indul, és küzdelmes útja során eljut egészen Cambridge-be, hogy doktori diplomát szerezzen. 

Számomra a könyv a nyomorból való kijutás bemutatásán túl, a szűk környezeten belüli más gondolkodását is bemutatja. Azt, hogy az Én gondolataim, emlékeim sokszor mások mint a közvetlen környezetem gondolatai, emlékei. Olyan mintha valaki hazudna, pedig az ember csak máshogy értelmezte a szituációt. Ami az egyik szemében bűn volt, az a másik szemében érthetetlen, hogy miért lenne bűn és persze ehhez kapcsolódó büntetés is értelmetlen az elszenvedőnek. A könyvben benne van az is, hogy az emberek, ha eltérő gondolatokkal találkoznak, mennyire nem képesek elvonatkoztatni az övéktől, és csak a saját látásuk szemszögéből érzékelik az eseményeket. Ezek a családon belüli vélt/valótlan viták vezetnek a szétszakadáshoz is. Kirajzolódik az is, hogy meg se próbálják megérteni a másik fél gondolatait, érzelmeit.

A könyv itt vásárolható meg